Sajtóinformáció.hu



A támogatások hozzák meg a felújítási kedvet


A támogatások hozzák meg a felújítási kedvet


A társasházak korszerűsítésével akár 60%-kal is csökkenthető lenne a lakások energiafelhasználása ez derül ki az Energiaklub nemzetközi projektjének eredményeiből, amelyben konkrét épületeken vizsgálták a felújítási és megtakarítási lehetőségeket, valamint az alacsony beruházási kedv okait. A lakóközösségek ugyan nyitottak a korszerűsítésekre, ám a pénzügyi lehetőségeik korlátozottak, sokaknak már az előkészítés költségei is megterhelőek. Az Energiaklub és a Magyar Energiahatékonysági Intézet legfrissebb kutatása szerint a lakosság közel kétharmada nem vág bele otthona korszerűsítésébe az elkövetkező három évben, ha ehhez csak saját megtakarításaira és hitelekre számíthat. Az elavult épületállomány megújulására vissza nem térítendő állami támogatások nélkül nincs esély.

 

Felújítással akár 60%-os energiamegtakarítás is elérhető

A 2015-ös párizsi klímacsúcson a világ vezetői egyértelműen az éghajlatváltozás megfékezése mellett tették le a voksukat. Magyarországnak is elemi érdeke, hogy javítson az ország energiahatékonyságán, ha pedig gyorsan és eredményesen szeretne jelentős energiamegtakarítást elérni, erre a lakóépület-állomány korszerűsítése a jó megoldás. A kétezres évek eleje óta alig javult a magyar otthonok energiahatékonysága A  lakossági energetikai felújítások száma nemcsak nálunk, hanem az Európai Unió más országaiban is alacsony.

Az  Energiaklub „Energiahatékonyság közösen” nemzetközi projektjében hat európai ország közösen vizsgálta az alacsony beruházási kedv okát és a felújítások elé gördülő akadályokat. A magyarországi programba négy társasházat választottak be, melynek lakóközösségei ingyenesen jutottak hozzá az induláshoz szükséges energetikai felméréshez és egy megtakarítási számításokkal is alátámasztott javaslatcsomaghoz. Az épületeken végzett mérések is alátámasztják, hogy a korszerűsítés nélküli házakban hatalmas, műszakilag könnyen kiaknázható potenciál van.

„A vizsgált épületek között van olyan, amelyben egyszerű hőszigeteléssel és ablakcserével akár 62% energia- és ugyanilyen arányú rezsiköltség-csökkenést lehet elérni. Ez évente több mint 3 millió forint megtakarítást jelent a lakóközösségnek, lakásonként pedig 100 ezer forinttal marad több a háztartásoknál. Az öt energetikai osztállyal jobb besorolásba kerülő lakás piaci értéke is nagyobb és gyorsabban értékesíthető” mondta Czabarka Mihály, a Projektdoktor ügyvezetője.

Társasházak esetében az egyik alapvető probléma, hogy nagyértékű, bonyolult beruházásról kell sok szereplőnek döntést hoznia. Ez csak gondosan előkészített és kidolgozott koncepció alapján, megfelelő információ birtokában és többlépcsős egyeztetés után lehetséges.

 

A jó szakember kulcskérdés

Az Energiaklub a projekt keretében elkészített egy projektmenedzsment útmutatót, amely a lakóközösségek vezetői számára jelent hasznos segítséget. Végigvezeti az érintetteket az energetikai korszerűsítés teljes folyamatán, kapaszkodót nyújt a beruházás menedzseléséhez a döntéselőkészítéstől egészen a kivitelezésig (Az útmutató innen letölthető). Több tízmillió forintos társasházi beruházásnál egy félresiklott építkezés súlyos anyagi válságba sodorhatja a lakókat, pótmunka igényekkel szembesülhetnek és kiderülhet, hogy a felújítások nem az előre várt megtakarítást hozzák.

„A jó tanácsadó elengedhetetlen egy beruházás indulásánál, segítségükkel a költségeket és a kivitelezés időtartamát is kordában tarthatjuk, így biztosítható a műszaki minőség és az elvárt megtakarítás mértéke. A szakemberek rendszerben gondolkodnak tudják, hogy az adott termékek milyen tulajdonságokkal rendelkeznek és hogyan fognak együttműködni a beépítést követően. Cégünk közel 6000 szakember képzését végzi évente”— hangsúlyozta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Bár a lakóközösségek nyitottak és igénylik is a szakértői segítséget, sokszor már az előkészítés költségei is megterhelőek számukra.

„Azt tapasztaltuk, hogy a legnagyobb akadályt a magas beruházási költségek jelentik, vagyis a financiális kérdések egyértelműen kerékkötői a korszerűsítéseknek. Ez még a gazdagabb országokban is probléma. A projekben résztvevő briteknél is kiderült, hogy az állami források hozzák meg a beruházási kedvet. Nálunk is erre lenne szükség” — mondta Király Zsuzsanna, az Energiaklub projektvezetője.

A vissza nem térítendő támogatások szükségességét támasztja alá az Energiaklub és Magyar Energiahatékonysági Intézet frissen megjelent lakossági kutatása is. A megkérdeztettek közel kétharmada mondta, hogy csak saját megtakarításaira vagy hitelekre támaszkodva nem tud belevágni otthona korszerűsítésébe.

„A vissza nem térítendő pályázati források feladata a hiányzó önerő pótlása és a megtérülési idő lerövidítése. Enélkül a beruházások nagy része elmarad, vagy kényszermegoldások születnek. A közel négymilliós hazai lakásállomány további elöregedésének megállításához, energiahatékonyságának jelentős javításához évi 100 ezer otthon megújulására lenne szükség, de csak visszatérítendő támogatással nem indul el a felújítási hullám” — mondta Szalai Gabriella, a MEHI munkatársa.

 

Az energetikai felújítás minden szereplőnek haszon

A szakemberek szerint a lakossági energiahatékonysági beruházások hatással vannak a magyar gazdaság helyzetére, munkahelyeket teremtenek, és költségvetési bevételt eredményeznek. A vissza nem térítendő támogatásokból elköltött minden adóforint többszörösen megtérül. Németország 2010-ben 1,4 milliárd euróval támogatta a lakossági ingatlanok komplex energiahatékonysági fejlesztéseit. Ennek köszönhetően 340 ezer új munkahelyet teremtett, 5,4 milliárd euró adóbevétel többlet keletkezett, vagyis a befektetés ötszörösen megtérült.

„Számításaink szerint Magyarországon évi 64 milliárd forintból el lehetne indítani egy olyan programot, amely már a második évtől többszörösen megtérül. Évi 25 ezer új munkahely létesülne, akár 70 millárd forint költségvetési bevételt jelentene, fellendülne az adózott építőanyag forgalom, és segítené a kis-és középvállalkozásokat is”— mondta Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft. marketingvezetője.

A beruházások hatására az ország földgázimportja akár 4%-kal csökkenne, pozitívan hatna a kibocsátott  üvegházhatású gázok mértékére, a szén-dioxid-kibocsátás csökkenése nyomán pedig az állam további kvótabevételekre is szert tehet.







Média száma
1
Megtekintés
2377 / 0
Dátum
2016-01-22
Tartalom azonosító
10453